Földgáz és villamos energia közbeszerzés

Esettanulmány

közbeszerzés-esettanulmány

Központosított közbeszerzés hatálya alá eső intézményként 2021. évtől partnerünk földgáz és villamos energia beszerzéseit a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság (KEF) felületén tudja csak megkötni, egy centralizált közbeszerzés keret rendszerén belül.

Segítségünket kérte 2020 novemberében, hogy egyrészt megfeleljen majd a központi előírásoknak, másrészt a szűkösebb költségvetés miatt, hogyan tudna energia megtakarítást és költségcsökkentést elérni.

Javaslataink alapján egy komplex megoldás körvonalazódott partnerünk számára, amely kiterjedt a jelenlegi anyagi keretei alapján összes potenciális területre.

A váltás hatására az ügyfél a következő pozitív változásokat tapasztalta

Gáz hálózattal kapcsolatos lekötött teljesítmény optimalizálása: 4,5 millió forint megtakarítás földgáz területen, már 2021.10.01.-től

2 telephely esetén villamos energia rendszerhasználati díj visszaigénylése villamos hálózati elosztótól: 2,5 millió forint

Előzetes kalkulációk 20 m/3 alatti fogyasztási helyek esetében (földgáz területen): 1,8 millió forint megtakarítás (nem minden fogyasztási hely esetén célszerű váltani)

Ingyenes beszerzési eljárás biztosítása a KEF felületén 2021-ben, az új eljárásnak megfelelő formában VAGY fenntartói csoportos beszerzés esetén szakértői támogatás díjmentesen a szükséges adatszolgáltatásokhoz. Energiapiaci tapasztalataink alapján javaslat beszerzés időzítésére, ami tekintve az energiapiaci árváltozásokat, éves szinten 15-30 % ár előnyt biztosít számára

Partner számára folyamatos energetikai help-desk, segítségnyújtás energetikai pályázatokhoz

Elért eredmények

A siker titka a komplex megközelítés! Partnerünk 8,8 millió forintos megtakarítást ért el úgy, hogy biztosítva volt számára a folyamatos energetikai szakértői szolgáltatás.

4.5M
Ft

Megtakarítás földgáz teljesítmény optimalizálással

2.5M
Ft

Villamos energia rendszerhasználati díj visszaigénylése

1.8M
Ft

Megtakarítás 20 m/3 alatti fogyasztási helyek esetében

További Esettanulmányok

Partnerünk Közép-Magyarországi nagyvállalat, akit érint az idevonatkozó törvényi szabályozás általi kötelező almérősítés…

Partnerünk önkormányzat, aki megelégelte, hogy korábban milliós nagyságrendű szakértői díjazással, követhetetlen…

Partnerünk a Közép-Dunántúli Régióban működő kkv, amelyet gazdaságilag különösen érzékenyen érintett a COVID járvány...

Kérje ajánlatunkat

Amennyiben bizalmat szavaz nekünk és megküldi elérhetőségeit, elkészítjük testreszabott árajánlatunkat, amely semmilyen kötelezettséggel nem jár, viszont kiváló indikáció a megoldáshoz vezető úton!

 A *-gal jelölt mezők kitöltése kötelező!

Weboldalunk cookiekat (sütiket) használ. Az általunk használt sütitípusokkal és felhasználásuk céljával kapcsolatos részletes információkat illetően tekintse át a sütikkel kapcsolatos szabályzatunkat.