Önkormányzat

Esettanulmány

önkormányzat-esettanulmány

Partnerünk önkormányzat, aki megelégelte, hogy korábban milliós nagyságrendű szakértői díjazással, követhetetlen megtakarítás alapú elszámolás alapján szerepelt közbeszerzésekben.

Szeretett volna kedvezőbb feltételekkel továbbra is közbeszerzési eljárásban részt venni, és a rá vonatkozó törvényi előírásoknak megfelelni. A továbbiakban egy átlátható, fix havi díjas konstrukció keretein belül a következő szolgáltatásokat kapta

A váltás hatására az ügyfél a következő pozitív változásokat tapasztalta

Részvétel évenkénti intézményi és önkormányzati földgáz és villamos energia közbeszerzési csoportjainkban

Csoportjainkban fix forintos, árfolyammozgásnak ki nem tett ár formulát versenyeztetünk, amely biztonságot nyújt minden résztvevő számára

5 éves energiamegtakarítási terv elkészítése, karbantartása

Magyar viszonylatban egyedülálló havi jelentések épületenkénti és intézményi összefoglalói szinten. Önkormányzat így képet kaphat havi CO2 kibocsátásáról, tölgyfa egyenértékéről. Zöld önkormányzati szemléletmód alapjainak biztosítása

Partner számára folyamatos energetikai help-desk, segítségnyújtás energetikai pályázatokhoz

Lekötött teljesítményoptimalizálás

SECAP elkészítésének lehetősége

Elért eredmények

Partnerünk így egy kézből felel meg minden törvényi előírásnak, cégünk díjazása átlátható módon történik. Ügyfelünk töredéke összeget fizeti ki a csoportos közbeszerzési eljárásban történő részvételért és a további energetikai feladatok biztosításáért, mint a korábbi években.

További Esettanulmányok

Partnerünk Közép-Magyarországi nagyvállalat, akit érint az idevonatkozó törvényi szabályozás általi kötelező almérősítés…

Központosított közbeszerzés hatálya alá eső intézményként 2021. évtől partnerünk földgáz és villamos energia…

Partnerünk a Közép-Dunántúli Régióban működő kkv, amelyet gazdaságilag különösen érzékenyen érintett a COVID járvány...

Kérje ajánlatunkat

Amennyiben bizalmat szavaz nekünk és megküldi elérhetőségeit, elkészítjük testreszabott árajánlatunkat, amely semmilyen kötelezettséggel nem jár, viszont kiváló indikáció a megoldáshoz vezető úton!

 A *-gal jelölt mezők kitöltése kötelező!

Weboldalunk cookiekat (sütiket) használ. Az általunk használt sütitípusokkal és felhasználásuk céljával kapcsolatos részletes információkat illetően tekintse át a sütikkel kapcsolatos szabályzatunkat.